Bővül az elektronikus díjbeszedési rendszer
Független Hírügynökség, 2007. október 18.


Már 3500-an álltak át arra az elektronikus számlakezelési rendszerre, amelyet idén április óta működtet a Díjbeszedő Zrt. A rendszerhez csatlakozott fogyasztók nem papíralapú, hanem elektronikus számlát kapnak és így fizetik a díjat is.

A cég öt budapesti közmű - a vízművek, a csatornázási művek, a gázművek, a közterület-fenntartó és a kéményseprő-ipari vállalat - számára végez komplex számlázási és díjbeszedési tevékenységet. A 750 ezer fővárosi fogyasztóból eddig 3500-an álltak át az elektronikus számlekezelési rendszerre, köztük társasházak és magánszemélyek is - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Kovács Zoltán, a cég vezérigazgatója, aki szerint a saját fejlesztésű rendszer iránt egyre nagyobb az érdeklődés.

A Díjbeszedő Zrt. tevékenységei közé tartozik a többi között az öt fővárosi közüzemi cég követeléseinek megvásárlása és behajtása. A tartozások növekedési üteméről szólva a vezérigazgató elmondta: 1998-2006-ig összesen 250 milliárdos kintlévőséget vásároltak meg, ebből a tavalyi már 45 milliárd forint volt. Jövőre 52-53 milliárdra számítanak.

A kintlévőség összege emelkedik, de ennek nem csak az az oka, hogy több a nem fizető, hanem a közüzemi díjak emelkedése is - közölte Kovács Zoltán. Jelenleg 200 ezer behajtási ügy van folyamatban, ebből négyezer a peres eljárás. A vezérigazgató hozzátette: a tartozások behajtása négy évig is eltart, mert a cég arra törekszik, hogy a legkisebb összeget is beszedje. Arra viszont nem kívánt válaszolni, hogy mennyiért veszik meg a kintlévőségeket a közüzemi cégektől, s a tartozások hány százalékát nem tudják végül behajtani.